NYITVATARTÁS: MINDEN NAP 11:00 - 22:00 óráig

Kitelepülés

Az Öreg és Új Tanyacsárda nem ismer lehetetlent. Gyakoriak nálunk a kisebb, szűkebb körben zajló fontos vállalati megbeszélések, de akkor sem esünk kétségbe, ha több száz, esetleg több ezer fős rendezvényre kapunk felkérést. Kapacitásaink, adottságaink lehetővé teszik, hogy kis szervezéssel gyakorlatilag bármilyen igénynek eleget tudjunk tenni.
Ennek egyik mérföldköve volt az IBUSZ 90. születésnapja 1992-ben, amikor 5000 főt láttunk vendégül. Emellett a másik igazán emlékezetes esemény a Mercedes-gyárnyitószemélyzet 13 2012-ben, ekkor 20 külső helyszínen egyszerre kellett helytállnunk.
A megrendelők elvárásai egyre magasabbak. Korábban elegendő volt a külső helyszínre kitelepüléskor az étel, ital leszállítása, ma viszont már komplett rendezvényszervezési feladatok is társulnak ehhez, például a helyszínen az áram, víz és fűtés biztosítása, a sátor, bútorzat, hang és fénytechnika, dekoráció, hostessek, műsorszervezés… és minden, ami még felmerül.

Kedves Vendégeink! Engedjék szabadon a fantáziájukat és álmodják meg rendezvényeiket saját környezetükbe. Akár családi összejövetelről, akár céges rendezvényről van szó, mi szívesen állunk rendelkezésükre. Bármilyen helyszínen berendezünk egy hangulatos vendéglátóhelyet, sütünk főzünk, felszolgálunk. Az Önök dolga csak a szórakozás… mi mindent elintézünk Önök helyett.

Referenciák kitelepülésre:
Miniszterelnökség megbízásából az Agrár-Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság új épületének átadója Miniszterelnök úr fogadásával, Kecskemét (2015)

Mercedes- Benz Manufacturing Hungary Kft.
VIP rendezvények: miniszterelnökök, miniszterek látogatásakor 2010-2015
4.600 fő karácsonyi rendezvény 2014
2.500-3.800 fő karácsonyi rendezvény 2012-2013
folyamatos továbbképzések 2010-2015

Daimler AG
Gyárnyitó ünnepség 2012
Bokréta-avató ünnepség 2010
Gyár alapkőletétel 2009
Mercedes gyár építéséről szerződés aláírás 2008

Forbes Magyarország 2015
Kühne+Nagel Kft., karácsonyi parti 2014 (400 fő)
Integrál Zrt, céges  rendezvény, Kiskunfélegyháza 2014 (300 fő)
Elő-Szer Kft., céges rendezvény, Kiskunfélegyháza 2014 (100 fő)
Zwack Unicum Nyrt., céges rendezvény, Kecskeméti Zwack Manufaktúra 2014
IBUSZ Utazási Irodák Kft., céges rendezvény 2014
Phoenix Mecano Kecskemét, karácsonyi rendezvény, 2013 (170 fő)
Zarges Kft., karácsonyi parti (200 fő) és folyamatos üzleti ebédek 2013-2014

 

Lépjen kapcsolatba velünk

Köszönjük, hogy írt nekünk
Valami hiba történt a kitöltéskor! Kérem ellenőrizze a beírt adatokat és küldje el újra az üzenetét. Köszönjük.

Submitting form
 
 
hungaryGermanEnglish

Ez a weboldal sütiket használ. Ennek részleteiről bővebben olvashat ide kattintva >>> Bővebb információ

A sütik (cookie) lényegében veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépére annak érdekében, hogy javítsa a felhasználói élményt az Ön számára. Segítségével információkat kapunk arról, hogyan használják látogatóink weboldalunkat, milyen hirdetések érdekelhetik őket. A sütiket böngészőjének beállításában tilthatja le.

Bezárom