NYITVATARTÁS: MINDEN NAP 11:00 - 21:00 óráig

Cégeknek

cégeknek oldalraCsárdáinkban helyet adunk kisebb, szűkebb körben zajló fontos vállalati megbeszéléseknek, de akkor sem esünk kétségbe, ha több száz, esetleg több ezer fős rendezvényre kapnak felkérést. Kapacitásaink, adottságaink lehetővé teszik, hogy kis átszervezéssel gyakorlatilag bármilyen igénynek eleget tudjunk tenni.

A csárdát rendszeresen választják komolyabb megbeszélés helyszínének. Ilyenkor jellemzően kis létszámú csoportokban érkeznek a cégek felső és csúcsvezetői, hogy kicsit oldottabb körülmények között, kellemes környezetben tehessenek pontot egy-egy fontos tárgyalás végére, vagy adott esetben épp elkápráztassák, lenyűgözzék partnereiket. Rendszeresen megfordulnak különböző külföldi delegációk, akiknél minden esetben egyedi igényeket kell kielégíteni. Mindig egyénre szabottan dolgozunk, gyakran több nyelven írunk ajánlatokat, forgatókönyveket, menükártyákat. Mindez rendkívül munkaigényes, széles körű ismereteket, tapasztalatokat és nyitottságot feltételez.

De amennyire intim és diszkrét tud lenni a csárda az ilyen jellegű eseményeknél, olyan körültekintő és sokoldalú a nagyrendezvényeknél.

Gyakoriak a csárdában a céges nagyrendezvények, több száz, esetenként több ezer fős vendéglétszámmal. Ennek egyik mérföldköve volt az IBUSZ 90. születésnapja 1992-ben, amikor 5000 főt láttunk vendégül. Emellett a másik igazán emlékezetes esemény a Mercedes-gyárnyitó 2012-ben, ekkor 20 külső helyszínen egyszerre kellett helytállnia a csapatnak.

A megrendelők elvárásai egyre magasabbak. Míg korábban elegendő volt a külső helyszínre kitelepüléskor az étel-italt leszállítani, ma viszont már komplett rendezvényszervezési feladatok is társulnak ehhez, például a helyszínen az áram, víz és fűtés biztosítása, a sátor, bútorzat, hang- és fénytechnika, dekoráció, hostessek, műsorszervezés… és minden, ami még felmerül.

Kérjük, válasszon programjaink közül!

A déli garantált lovasbemutató időpontjai mellett további időpontok találhatóak a lap alján a "Lovasbemutató Időpontjai" gombra kattintva.

Programleírás:lovasprogramok 7

Érkezés 1130-tól az Új Tanyacsárda parkolójába. Az érkezőket csikósok fogadják, majd séta a csárda udvarára.

1130-1230 A vendégeket a diófa alatt illetve a nyári színben frissen sült pogácsával és pálinkával kínáljuk. Séta a cigány faluban. Ezután mindenki lovaskocsira száll, s kezdődik a pusztai kocsizás az alföldi táj homok buckái között /15 perc/.

1230 Méneshajtás, majd séta a tribünhöz. Lovasbemutató.

A program:lovasprogramok 2

a lipicai mén felvezetése és bemutatása
szereplők felvonulása, vendégek köszöntése
pusztaötös bemutatója
csikósok különböző ügyességi feladatai: lófektetés, ültetés, ostorpattogtatás, csikósverseny
négyesfogat akadályhajtás
szamáridomítás
játékos vetélkedő a vendégek bevonásával: üvegleverés karikás ostorral, szamárfogat hajtása
lovaglási lehetőség karámban
istálló megtekintése
séta a rackanyájhoz és a magyar szürkemarhákhoz.

Bemutató végén séta az étteremhez.

A program ismertetését megkönnyíti, hogy a csoport idegenvezetője vagy a ménesigazgatónk mikrofon segítségével számol be a bemutató részleteiről.

A lovasbemutató helyszíne:

lovasprogramok 1A lovasbemutató helyszíne homokos, melynek egyik oldalán 600 fő egyidejű befogadására alkalmas modern kialakítású, nádfedeles tribün van.

A csárda területén a vendégek megismerkedhetnek az őshonos magyar állatokkal is: láthatnak itt szürkemarhát, rackajuhot, szamarat, a baromfiudvarban pulykát, kacsát, gyöngytyúkot, a madaras házban pedig egyéb madárfajok is  megtalálhatók.

Külön megrendelésre, bármilyen időpontban szívesen állunk az Önök rendelkezésére.

személyzet 7A buszokat fáklyás csikósok állítják meg. Az érkezőket frissen sült tepertős pogácsával és pálinkával kínáljuk. A vendégek lovas kocsikra szállnak és a holdfényes éjszakában a tribünhöz hajtanak.

Kigyúlnak a fények, megszólal a zene és kezdődik a lovasbemutató.

a lipicai mén felvezetése és bemutatása
szereplők felvonulása, vendégek köszöntése
pusztaötös bemutatója
csikósok különböző ügyességi feladatai: lófektetés, ültetés, ostorpattogtatás, szamáridomítás

Kialszanak a fények, lobognak a tábortüzek. Lovasszekéren megérkeznek a boszorkányok. Seprűs boszorkánytánc, majd cigány tánc.

Játékos vetélkedő a vendégek bevonásával, üvegleverés karikás ostorral, majd ezt követi az istálló megtekintése, séta a rackanyájhoz és a magyar szürkemarhákhoz.

A program ajánlott kezdési időpontja 2130. A bemutatóhoz kapcsolódhat egy vacsora cigányzenével az Öreg vagy az Új Tanyacsárdában, melynek ajánlott kezdési időpontja 2000.

Az alábbi menüket ajánljuk:

Gulyás menü:

bográcsgulyás
lángoló tejes pite
fehér és vörösbor karafból, ásványvíz

Alföldi menü:

bográcsgulyás
hagymás sertésborda fatálon vegyes körettel
lángoló tejes pite
fehér és vörösbor karafból, ásványvíz

Pusztai menü:

bográcsgulyás
hagymás sertésborda fatálon vegyes körettel
kocsissaláta
lángoló tejes pite, gyümölcs
kávé tejjel
fehér és vörösbor karafból, ásványvíz

 Csikós menü:

nagymama húslevese tésztával, zöldséggel
csikós tál:
sertés és szárnyas húsok roston
finom köretekkel, lecsóval
tanyasaláta
lángoló tejes pite, gyümölcs
kávé tejjel
fehér és vörösbor karafból, ásványvíz

 Csárdás menü:

bográcsgulyás
fatányéros rostonsültekkel, spízzel, vegyes körettel
tanyasaláta
lángoló tejes pite, gyümölcs
  kávé tejjel
fehér és vörösbor karafból, ásványvíz

 Magyaros menü:

bográcsgulyás szabad merítéssel
bőségtál libamájjal, rostonsültekkel, spízzel, vegyes körettel, kertben termett, párolt zöldségekkel
tanyasi saláta
lángoló tejes pite, gyümölcs
kávé tejjel
fehér és vörösbor karafból, ásványvíz

Csárdás menüLakodalmas menü folklórral

A vendégsereg együtt mulat az örömszülőkkel és az ifjú párral a lakodalmas fergetegben. Táncosok szórakoztatják a vendégeket, tréfás vőfély vezényli a lakodalmas menü felszolgálását belevonva a vidám jelenetekbe a résztvevőket is.

Pálinkával, kemencében sült pogácsával fogadjuk a vendégeket.

 A lakodalom menüje:

legényfogó raguleves
hagyományos "Komatál": rántott libamáj, csirkesült, kofapecsenye, spíz, kertben termett, párolt zöldségekkel, kompóttal
vegyes saláta
menyasszony kedvenc süteménye
kávé tejjel
1/2 l fehér és vörös bor karafból, ásványvíz
egy pohár pezsgő az ifjú pár köszöntésére

Királyok lakomája:

Érkezéskor étvágygerjesztő pusztakoktél, gyümölcskosár. Szabad tűzön készült ételek megtekintése, előkóstolása.
bográcsgulyás és tárkonyos raguleves
királyi bőségfatányéros: kemencében sült libamáj, nyárson sült csirke, ropogós malacsült, bélszínérem, rablóhús, kertben termett, párolt zöldségekkel, gombamártással
vegyes saláta
lángoló tejes pite, gyümölcs
kávé tejjel
1/2 l fehér és vörös bor karafból, ásványvíz, 1 pohár Tokaji aszú

A menük lovasbemutatóval kombinálva is megrendelhetőek.

További menüajánlataink

folklor 1Kicsi folklór: 4 fő táncos, cigányzenekarral

Közepes folklór: 6 fő táncos, cigányzenekarral

Nagy folklór: 8 fő táncos, cigányzenekarral

Magyar táncképek – folklórműsor
A vendégek ízelítőt kaphatnak a Kárpát-medence jellegzetes vidékeinek eszközös-, virtuóz férfi és páros táncaiból. Hazánkra jellemző magyar verbunk legényes, illetve üveges és botos táncokat és játékokat, ill. cigány táncokat láthatnak. Játék a vendégekkel. Műsorunk végén a vendégek is bekapcsolódhatnak egy közös örömtáncba, táncmulatságba.

folklor 2Parasztlakodalom - vidámság, tréfás játékok, pergő mulatság
A vendégsereg együtt mulat az örömszülőkkel és az ifjú párral a lakodalmas fergetegben. Cigányzene és táncosok szórakoztatják a vendégeket. Tréfás vőfély vezényli a lakodalmas menü felszolgálását belevonva a vidám jelenetekbe a résztvevőket is.

 

folklor 3Cigány show
Eredeti cigány táncok, össztánc a vendégekkel, felvillantva a cigányok temperamentumát, régi szokásait, többek között a pergő fakanalas táncot és a csókos kendőtáncot.

Több generációs falusi folklór
A vendégeket a Tanyacsárdában egy egész falu által bemutatott lagzi várja autentikus, szebbnél szebb régi szokást és táncot felelevenítve. A lakodalmas menü is a régi hagyományok jegyében, hűen kerül az asztalra.

 

 

Mesterszakácsaink látványkonyhával fogadják a vendégeket.grillparty

Kemencében libamáj sül.
Nyárson forgatják a malacot és a csirkét.
Szabad tűznél gulyás fő bográcsban.
Grill-kocsin sütik a rostonsülteket, büféasztalról kínálják a házi savanyúságokat és a desszerteket.

Ez a program kitűnő kiegészítője vállalati rendezvényeknek, termékbemutatóknak, társas összejöveteleknek.

lezerharc 1Bárki nagyon jót játszhat, hölgyek, urak, kicsik és nagyok, mozgékonyak és kicsit lustábbak is.

A játékot két vagy több csapat játszhatja egyszerre, a játéktípusok szinte végtelen lehetőségével. A játékmester különböző számú csapatokat alakíthat ki, amiket akár játék közben is lehet variálni, amennyiben a klasszikus kétcsapatos játék már unalmas. A csapatokon belül különböző státuszokat kaphatnak a játékosok, amelyek befolyásolják az általuk használt felszerelések tulajdonságait (felprogramozását).

lezerharc 2Az általunk használt csúcstechnikával szerelt fegyverek különféle több módon állítható effekteket adnak lövés, illetve találat esetén. Ez ad információt arról, hogy a leadott lövés (mivel nem látható) célba talált-e, illetve a kapott lövések számától függően valaki sérült, vagy el kell hagynia a játékteret, mert kifogyott az "életekből".

A lézerharc a játékosokra és a környezetre is teljesen ártalmatlan!

Min. 10 db, max. 100 db felszerelés bérelhető.

Érkezés az Új Tanyacsárda parkolójába, ahol lovas kocsik várják az érkezőket. A vendégek kocsikra szállnak és megkezdődik a kb. 10 km hosszú kocsikázás, melynek folyamán gyönyörködhetnek a puszta változatos és szebbnél szebb látnivalóiban. Majd érkezés egy paraszttanyára, ahol a tanyagazda pálinkával, a háziasszony pedig pogácsával fogadja a lovas kocsival érkezőket.Turos_batyu1

A vendégeknek bemutatja a „birodalmát” és meghívja látogatóit egy magyaros ebédre, mely mellé saját érlelésű borát kínálja.

 Menü:

parasztos húsos tál- hideg libamáj
paprika, paradicsom, uborka, hagymakarikák
vegyes sajtízelítő, kőrözött
ízes bukta
gyümölcstál
kávé, bor, szódavíz

A program kb. 3 óra hosszan tart.

Játékos főzőtanfolyam ebéddel vagy vacsorával egybekötve

fozotanfolyam 1Ez az a program, ahol a vendégek kemencében és nyárson sütnek, bográcsban főznek. Mindezt egy hamisítatlan eredeti parasztkörnyezetben teszik.
Vendégeink kötényeket és késeket kapnak. Mindenki segít a főzésben. Részben nyers és ahol ezt igényli, előre főzött anyagokkal dolgoznak a résztvevők.

Mesterszakácsunk segítségével bográcsgulyást főzünk szabad tűznél, hozzá finom házias kenyeret sütünk. A vendégek a nyersanyagokat hámozzák, aprítják, csipetkét készítenek. A fűszerezésben a főszakács is segít. Igény esetén cserépedényben töltött káposztát készítünk vagy csirkét sütünk nyárson. Emellett számos más étel közül is választhatnak, hogy mit szeretnének elkészíteni. Desszertnek az asztalra a Tanyacsárda specialitása, a tejes pite kerül.

fozotanfolyam 2

A munka után következik az ízletes ebéd vagy vacsora, melyben szerepel a v

endégek közreműködésével készült ételsor is. Cigányzene mellett, jó hangulatban fogyasztják el saját főztjüket a "profi szakácsok".

5-10 főtől akár 300 főig szervezünk főzőversenyt. 10-15 étel egyidejű elkészítése is lehetséges.

A program lovasbemutatóval kombinálva is megrendelhető.

gulyás party 2Érkezés az Új Tanyacsárda parkolójába. A buszokat csikósok fogadják, majd kiszállás után a vendégeket a csárda udvarán vagy a nyári szín alatt frissen sült pogácsával és pálinkával kínáljuk.

Pusztai kocsikázás az alföldi táj homokbuckái között lovas kocsikkal.
Méneshajtás, majd a vendégek átsétálnak a tribünhöz. A ménesgazda fajtaismertetést tart a lóállományról és az őshonos magyar állatokról, a rackajuhról és a magyar szürkemarháról.

Ezután zeneszóra felvonulnak a szereplők lovakkal, hintókkal, ökrös fogattal és köszöntik a vendégeket. A lovasbemutató következik - pusztaötös, négyes fogathajtás, csikósok ügyességi feladatai, szamáridomítás stb.
A vendégek a csárda udvarára sétálnak, ahol a gulyás bográcsban fő. Ebéd cigányzen

gulyás party 1

ével az étteremben.

Magyaros gulyásparti menüje:

hideg paraszttál
bográcsgulyás szabad merítéssel
lángoló tejes pite
bor karafból, amennyi jól esik

Ebéd után búcsú a csárdától és a pusztától vagy részvétel egy délutáni programon.

nosztalgia gozos 1A Nosztalgia gőzös a budapesti Nyugati pályaudvar Ferenc József várójától vagy rövidebb útvonalat választva az üllői állomásról indul. A vonat személyzete is eredeti kosztümben teszi hitelessé a múltba történő utazást. A vagonok berendezése, hangulata a század eleji emlékeket idézi. A vendégeket útközben hideg falatokkal kínálják, és közben tangóharmonikás szórakoztatja őket. A lajosmizsei érkezéskor csikósok állítják meg a vonatot, majd egy-két hölgy-utast "elrabolva" fűszerezik izgalommal a hangulatot. A többieket lovas kocsik szállítják a lovasbemutató színhelyére. A bemutató után a vendégek a Tanyacsárdában fogyasztják el az ebédjüket vagy vacsorájukat. Kapcsolható még a programhoz egy eredeti autentikus parasztlakodalom is, kiegészítve a tradicionális élménysort a magyar pusztában.

okorsutes 1Gazdag és ízletes menü "Kerti parti" jellegű estékre, tábortűzzel, romantikus, látványos egyedülálló élmény!
Szakácsaink a vendégek előtt nyárson forgatják az ökröt. A vendégek besegíthetnek a nyárs forgatásába és az ökör ünnepélyes felszelésébe.

Menüajánlatunk:
- mizsei raguleves
- tűzdelt ökörsült párolt káposztával, magyaros tört burgonyával
- lángoló tejes pite

Nagyobb létszámú csoportok részére ajánlott program.

A pusztakaland elnevezésű programunk célja egy olyan élményprogram megszervezése, lebonyolítása, melyben a résztvevők kisebb-nagyobb csapatokat alkotva teljesíthetik a különböző feladatokat, amelyek fizikai kihívásokat tekintve könnyedek, szórakoztató elemeket tartalmaznak.

Trabant pálya

trabantszlalomVezetéstechnika trabantokkal - Trabantszlalom animátorral
Jó móka kipróbálni és nosztalgiázni egy régi NDK-s járművel. A trabantszlalom egy ügyességi feladat, mely során egy akadálypályát kell teljesíteni – hibamentesen.
Tapasztalatból mondjuk, mindenkinek tetszeni szokott.

Óriás trabant puzzle
Trabant transzfer
Trabant rally
Trabant festés

Terepjáró pálya - Vezetéstechnika oktatókkal

terepjáróVezetéstechnikai pályánkon, tapasztalt oktatóink segítségével gyakorolhatják vendégeink a veszélyesnek tűnő dőlésszögek határait súrolva, a terepen felmerülő bonyolultabb helyzetek megoldását, ügyeskedhetnek a kijelölt kapuk között. Mindenki kipróbálhatja milyen egy igazi terepjárót vezetni terepen.

Kerékpáros pálya - Trükkös bringák

Balansz bringa
Rodeó bringa
Trükkös tricikli
Inverz bringa
Egykerekű

quadozásQuadozás

Az egyre népszerűbb négykerekű terepmotorokkal ismerkedhetnek meg a kijelölt pályákon, természetesen megfelelő oktatás után. A járművek vezetése nem jelent problémát, hölgyek részére is ajánlott s maradandó élményt biztosít az összes résztvevő számára. Több száz fős rendezvény esetén pár darab quad is tökéletes élményt nyújt több órás program esetén.

Forma 1-es autó építés

A program felejthetetlen élményekkel szolgál. Rendkívül látványos és könnyen pontozható csapatépítő program. 4 egyforma alvázon ugyanazokkal a kapott alapanyagokkal építhetnek a csapatok jobbnál-jobb látványos Forma 1-es autót, amelyben kétféle győztes kerül kihirdetésre: a leggyorsabb, illetve a legszebben dekorált jármű. Az aktivitás kb. 2 órát vesz igénybe, attól függően, hogy mekkora létszámú csapatok vesznek részt.

Quatro Fityó

Tréfás ügyességi program 4 óra időtartamban A Quatro Fityó egyedi átalakítású Polski Fiat autó “Ezt az autót nem tudja ám akárki vezetni! Sőt nem is elég hozzá egy valaki! Csapat kell, négy ember, kik együtt megküzdenek e furfangos járművel! A kormányos jobb oldalra ül, s nem ám megszokásból teker, mert a kis rakoncátlan nem arra fordul, s ha ezt elfelejtjük, megtréfál rútul! A csapatban a másik háromnak is jut feladat, egyikük kuplungol, a másik gázt ad, s a féket is kezeli valaki, ha ezt a helyzet szükségessé teszi. Össze kell dolgozni bizony, hogy autónkkal tökéletes legyen a viszony! S ha megvan a csapatban az összhang, a vidámságon kívül sikerélményt is ad a kaland!” Az ügyességi pályán 4 fős csapatok próbálhatják ki magukat, a program csapatépítő versenynek is kiváló!

Buggy Trophy ügyességi program

Szórakoztató rendezvényeken egyszerű ügyességi pályán is kipróbálható! Csapatépítésre azonban az ügyességi pályát “imitált szervizfeladatokkal” kombináljuk. Így szerepet kap a vezető melletti utas is! A pálya és a feladatok teljesítése párban oldható meg, pontozható, ezért csapatépítő versenynek kiváló!

Katapultok ligája

A méretes, régmúltat felidéző darabokat sokkal szelídebb célra fogjuk be. E fából készült gigászi szerkezeteket először a csapatok összeállítják egy rajz segítségével (kb. 40 perc), majd célba lövési tudásukat tehetik próbára.

Íjászat – világbajnok vezetésével

Lehetőséget kínálunk az ősi fegyver kipróbálására. Ehhez biztosítjuk az íjakat, nyilakat, vesszőfogókat, céltáblákat, oktatókat. Mindenkinek segítünk, hogy sikerélményben legyen része az íjfeszítésben (kisgyermekek, hölgyek, férfiak).

lezerharc 1Lézerharc – a kiserdőben – külön pontban fent van már, de ide is javasoljuk

Bárki nagyon jót játszhat, hölgyek, urak, kicsik és nagyok, mozgékonyak és kicsit lustábbak is. A játékot két vagy több csapat játszhatja egyszerre, a játéktípusok szinte végtelen lehetőségével. Az általunk használt csúcstechnikával szerelt fegyverek különféle több módon állítható effekteket adnak lövés, illetve találat esetén. Ez ad információt arról, hogy a leadott lövés (mivel nem látható) célba talált-e, illetve a kapott lövések számától függően valaki sérült, vagy el kell hagynia a játékteret, mert kifogyott az "életekből". A lézerharc a játékosokra és a környezetre is teljesen ártalmatlan!

Buborékfoci

buborékfociA buborékfoci játékszabálya megegyezik a fociéval egyetlenegy apróságnak nem mondható különbséggel a játékosok szabadon és büntetlenül mehetnek egymásnak, lökhetik fel egymást. Az „ördögi” szerkezet, maga a ballon megvédi viselőjét minden sérüléstől, horzsolástól, balesettől. A játékosokat nyaktól térdig a ballon védelmét élvezik, így minden nemű ütközés, csel élménnyé válik.

Kincsvadászat GPS-szel

Az aktív, természetközeli GPS navigációs kincskereső program szabadtéri csapatjáték, a hazánkban is népszerű geocaching kistestvére. A játék résztvevői csapatokat alkotnak, több elrejtett ládikát kell megkeresniük a GPS, azaz a műholdas helyzetmeghatározó segítségével. Kincsvadászoknak itt a fejüket is használniuk kell, mert a játékban a továbbhaladáshoz különböző rejtvényeket is meg kell fejteniük. Érdekes, izgalmas csapatjáték, különösebb fizikai erőfeszítéssel nem jár, bár a ládikák megtalálására annak a csapatnak van több esélye, amelyik jól navigál és a "lépteit is szaporázza".

Felfújható élő csocsó

A foci különbözőágait szinte minden rendezvényen igénylik és szeretik. A felfújható élő csocsóban 2x5 fős csapatok játszanak a hagyományos asztali csocsót idéző felállásban.

Kerékcsere

A legjobb Forma 1-es csapatoknak pár másodperc is elég, hogy kereket cseréljenek. Vajon nektek mennyi idő kell, hogy egy versenyautón, vagy egy retro Trabanton lecseréljétek a kerekeket?!

Közös alkotás - festménykészítés

A közös alkotás sikere! Különleges programot ajánlunk, ahol mindenki részt vesz a közös alkotásban, hiszen festeni mindenki tud. A vendégeket animátoraink segítik, s így születik meg a hatalmas kép, mely örök emlékként díszítheti a cég falát. A közös alkotás és a kreativitás összhangja igazi csapatépítő játék, melyben mindenki szerephez jut és a sok kéz közös sikert arat.

Egy keretre feszített vászont biztosítunk (ennek méretét egyeztetjük a későbbiekben), amelyre egy előre egyeztetett mintát rajzolunk vagy festünk (pl. két egymásba fonódó kéz, cég logója, 30-as szám …stb) amelyet a vendégek kiszíneznek a festékbe mártott ujjukkal. Képzőművész animátoraink felügyelik a programot és a kép készítését.

Népi mesterségek:
Korongozás
Kosárfonás

Mezőgazdasági programjavaslataink:

Mezőgazdasághoz és állattenyésztéshez kapcsolódó munka végzése, mely a vendégek számára ismeretlen, az ott élő emberek számára hétköznapi munka.

Lószerszám tisztítása és festése
2 lóbox kitakarítása, beszalmázása
Föld fordítása, elgereblyézése és bab bevetése
Lovas kocsi mosása, majd szárazra törlése

Játékos vetélkedőPusztasí

Csapatokat alakítunk ki, majd névválasztás és csatakiáltás. A versenyszámok győzteseit a helyszínen jutalmazzuk. Jutalmak lehetnek: kis üveges barackpálinka, üveges bor, paprikafüzér, stb.

ALAPJÁTÉKOK

1. Üvegleverés ostorral
2. Patkódobálástű
3. Talicskatolás.
4. Zsákban futás
5. Játék lopóval
6. Pusztasí
7. Tűkeresés a szénakazalban

A puszta olimpia a következő Extra játékokkal egészíthető ki:

Libaterelés „Állati játékok”zsák
Tojássejberolás
Szamár póló „Állati játékok”
Kettesfogat akadályhajtás „Állati játékok”

Az érkező vendégeket pogácsával, pálinkával fogadjuk. Szüreti életkép megjelenítése, szüreti koszorú, szüreti kapu, stb. Az életkép megjelenítésében népviseletbe öltözött lányok és fiúk segítenek.szureti mulatsag 2

A szüreti mustkészítés műveleteinek  (szőlődarálás, és préselés) bemutatása, a munkálatokba a vendégeket is bevonjuk. Az elkészített mustból mindenki maga meríthet. A bográcsokban finom szüreti ételspecialitások készülnek.

A vendégek szórakoztatására lovasbemutatót tartunk, valamint pusztai kocsizásra invitáljuk őket. A jó hangulatról cigányzenekar gondoskodik.

Érkezés egy tanyára, ahol a tanyagazda személyesen fogadja a vendégeket, bemutatja "birodalmát", a gazdaságukat, háziállataikat. A gazda saját termésű borával kínálja a vendégeket és megtanítja őket a lopózás tudományára, a gazdasszony gyümölcsöt kínál. A vendégek kedvük szerint időzhetnek a tágas udvarban.

Majd továbbindulás a lovasbemutató színhelyére, ahol megtekintik a bemutatót és azt követően a Tanyacsárdában fogyasztják el a résztvevők ízletes ebédjüket cigányzene mellett.

A vendégek szállítását vállaljuk az ország bármely pontjáról.

Igény esetén népviseletbe öltözött személyzetcéges rendezvények 6
kíséri a vendégeket.Természetesen a barackpálinka és a frissen sült pogácsa sem hiányozhat a buszról.

Amerikai western party a hamisítatlan magyar pusztán

western party 1Nem csupán lovasbemutatónkat fűszerezzük meg egy eredeti western show-val, de az asztalra is az alkalomhoz illő ételek kerülnek.

A csárda bejáratánál már western hangulat fogadja a vendégeket. Felszolgálóink cowboy stílusban: farmerben, kockás ingben, nyakukban kendővel szolgálják ki a vendégeket. A terítés és a dekoráció hűen tükrözi western kocsmák hangulatát.

Az érkezőket büféasztallal várjuk, amelyen a bivalyhús buciban, ugyanúgy megtalálható, mint a frissen sült tökmagos és túrós pogácsa. A finom ízeket  Whisky-vel, üdítővel és sörrel öblíthetik le a vendégek.
Igény esetén ökröt is sütünk látványban a vendégek előtt, mely elmaradhatatlan része a western partynak. A vendégek segíthetnek az ökör forgatásában és felszeletelésében.

Western ebéd menüje (lehet büféasztalos vagy felszolgált is):

Levesek:

Hideg gyümölcskrémleves
Mexikói jérceraguleves

Főételek:

Colorado csirkeszárnyak chilis mártással
Grill kolbászkák kincskereső salátával
Texas-i pecsenye áfonyás- boros laskagombaraguval
Canada pulykamedalion sült burgonyával
Préri ökörhús párolt káposztával, kukoricás rizzsel (igény esetén: ökörsütés)
Salátabár: friss zöldségek és salátaöntetek

Édességek:

Óriás pite juharsziruppal
Diós guba forró csokival

Programajánlataink délelőttre és délutánra

A vendégek csapatokat alakítanak, egy-egy törzset. Ezek a törzsek vetélkednek a nap folyamán egymással, felváltva az egyes helyszíneken. Minden versenyszámban értékeljük a törzsek teljesítményét, és a nap végén jutalmazzuk.

A törzsek feladatainak a következőket javasoljuk.

Színes vadnyugati programok közül választhatnak a vendégek, úgy mint

Az érkező vendégek öltözékének pontozása
Törzsi arcfestés
Készülődések: indián fejdíszkészítés, tarsolykészítés bőrből, törzsi koszorú készítése
Íjászverseny
Rodeo bika, tehénfejés, lasszódobálás, zsákban futás, tűkeresés szénakazalban, szkander bajnokság
Country táncház
Tűzrakás, kincskeresés,

És még sok más érdekes program.

Western show

A zenés show tartalmazza mindazokat az elemeket, amelyek színessé, gazdaggá teszik a vadnyugatról alkotott képünket. Indián lovasbemutató íjászattal, lándzsadobással. Western falu részlet Cowboyokkal, pisztolypárbajjal, lovas üldözéssel, kötéllel húzatással.

Trükklovaglás látványos elemekkel, tűzön átlovaglás.

Jelmezben, zenével, 4 lovas, 4 lovász-statiszta,

műsorvezetővel: 30 perces

csaladinap 1Ha megtalálta a megfelelő időpontot, és meghatározta a létszámot, akkor hívjon bennünket és bízza ránk a családi nap megszervezését! Az Öreg és az Új Tanyacsárda tágas teraszai, termei, szabadtéri területei kiválóan alkalmasak egy színvonalas rendezvény helyszínének.Ha közösen kiválasztottuk a megfelelő helyszínt, segítünk a program összeállításában. A programokat tudjuk egy koncepció köré csoportosítani, de lehetséges tematizálás nélkül is családi napot szervezni. A lényeg, hogy a vendégek apraja és nagyja jól érezze magát, és egy vidám napot töltsenek együtt.

csaladinap 2Ízelítő a programjainkból, a teljesség igénye nélkül:

• Méneshajtás és lovasbemutató
• Kocsikázás lovas kocsin a pusztában
• Közös főzés a vendégekkel – Főzőtanfolyam vagy főzőverseny
• Arcfestés és kézműves foglalkozás
• Pusztaolimpia – Játékos vetélkedő
• Íjászat – kétszeres világbajnok vezetésével
• Jósnő, Látóasszony jövendőt mond
• Vidámpark kicsiknek és nagyoknak
Rodeó bika,
Felfújható csúszdás akadálypálya,
Légvár,
Élő csocsó,
Kalandpark,
Quadok, terepjárók
Lengőteke, Kötélhúzás
• Focipálya
• Csocsó-asztal, Ping-pong, Asztali léghoki
• Buborékfoci
• Hőlégballonozás
• Vattacukor kóstoló

csaladinap 3A családi nap programja mellett segítünk összeállítani a rendezvény gasztronómiai kínálatát is. A babgulyás, sült kolbász, palacsinta mellett számos ötletünk van, mellyel felejthetetlenné tudjuk tenni ezt a napot. A közös grillezés, nyárson sütés és finom falatok után sok vendégünk később is szívesen tér vissza hozzánk.

- Életkép a cigányéletből - 

Eredeti cigány környezetben, a régi szokásokat felelevenítve bemutatjuk a cigányok kultúráját, mindennapi életét, dalait, táncait.

cigányosan 1Érkezéskor maga a vajda fogadja a vendégeket a cigány falu közepén, a haranglábnál, pogácsával, pálinkával, miközben a cigány nép, a táncosok ekhós szekéren cigányzene mellett, nótázva beszekereznek a faluba. A pergős táncos jelenetek mellett láthatunk munka közben vályogvetőt, fafaragót, kovácsot. A kemencében cipó sül, a nyárson forog a malac, a vendégek pedig a cigány néppel együtt mulatnak, játszva szórakoznak. A felállított asztalokon magyaros hideg falatokkal, a bográcsgulyásból leves-kóstolóval, hordókból folyó borral üthetik agyon éhségüket, szomjukat a Vajda vendégei.

cigányosan 2Asztalra kerül a sültes tál cigánypecsenyével, salátával, majd a híres lángoló pitét is megkóstolhatják a résztvevők. Meggyúlnak a tábortüzek, a cigányok a tűz körül leheveredve tovább mulatnak, jönnek a virtuskodó szóló táncok, a lágy hangú, kicsit szomorkás cigány dalok.

Tréfás játékok, mint a csók a cigány lánynak a kendő alatt, vagy az üveges tánc, a fakanalazás emelik a hangulatot.

Kb. 3 órás programidő 

A program késő délutáni kezdéssel, vacsorával egybekötve ajánlott és kombinálható lovasbemutatóval.

Az Öreg és Új Tanyacsárdában több helyszín áll rendelkezésre, melyek ideálisak tréningek és meetingek megtartására. Válassza a Tanyacsárdát és biztos lehet benne, hogy a meetingre és tréningre fordított ideje és pénze megtérül, hiszen egy nyugodt, technikai eszközökkel jól felszerelt helyszínt választ, ahol a hatékony munkát semmi sem zavarja. Mesterszakácsaink közben gondoskodnak arról, hogy kulináris élvezetekben részesüljenek vendégeink.
Amit kínálunk:
• Négy különböző helyszín (csárdánként) létszámtól függően esetleg meeting a pusztában
• Technikai eszközök biztosítása
• Házi készítésű pogácsa vagy édes sütemény vagy friss gyümölcsök kóstolója a szünetekben
• Frissen főzött Caffé Perté kávé, cappuccino, tea, ásványvíz, rostos és szénsavas üdítők egész nap

 

Öreg Tanyacsárda 001
Mesterszakácsok által elkészített finom ebédmenük
Ingyenes őrzött parkoló
Kiegészítő programok igény szerint

meeting 1

 

Többféle mezőgazdasági programot is kínálunk a mezőgazdaságban jártas szakembereknek vagy a magyar mezőgazdaság iránt érdeklődő külföldi csoportoknak. Idegenvezető segítségével idegen nyelven is lebonyolíthatóak a programok.mezőgazdasági program 1

Az alábbi lehetőségek közül lehet választani:

Gabona (rozs) termőterület bemutatása Lajosmizse környékén
Fóliasátras és szabadföldi gabonaterület (búza, árpa, rozs, köles, lucerna) bemutatása Tiszakécskén
Eperföld megtekintése Lajosmizsén
Alma, szilva, sárgabarack, meggy vagy más termőterület bemutatása Lajosmizse környékén
Ökogazdaság látogatása
Zwack Kecskeméti Pálinka Manufaktúra megtekintése pálinkakóstolóval
Libatelep megtekintése Lajosmizse környékén
A Tanyacsárda lipicai lovas telepének megtekintése helyben – Új Tanyacsárda
Szarvasmarhatelep (szürkemarha is) bemutatása Kocséron

A programot igény szerint össze lehet kötni egy kellemes ebéddel/vacsorával az Öreg vagy az Új Tanyacsárdában, esetleg egy lovasbemutatóval is.

 

 
 
hungaryGermanEnglish

Ez a weboldal sütiket használ. Ennek részleteiről bővebben olvashat ide kattintva >>> Bővebb információ

A sütik (cookie) lényegében veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépére annak érdekében, hogy javítsa a felhasználói élményt az Ön számára. Segítségével információkat kapunk arról, hogyan használják látogatóink weboldalunkat, milyen hirdetések érdekelhetik őket. A sütiket böngészőjének beállításában tilthatja le.

Bezárom