A szakmai zsűri döntése alapján idén Garaczi János (Tanyacsárda), Bíró Lajos, (Bock Bisztró, Séf utcája, Vendéglő a Kisbíróhoz), és Jakabffy László (gasztronómiai szaktanácsadó) kapták.
Garaczi János
1964-ben szerzett szakács képesítést, majd 1980-ban lett mesterszakács. 1976-ban került a Lajosmizsei Tanyacsárdába, ahol konyhafőnök és üzletvezető helyettes lett. Az évek során több külföldi munkával és tanulmányúttal büszkélkedhetett: dolgozott Kubában, az Egyesült Államokban, Svájcban, Németországban, Olaszországban, Ausztriában, az egykori Jugoszlávia és Szovjetunió területén. 1990-ben a Tanyacsárda résztulajdonosa lett, majd 2007-től az egyik tulajdonos és ügyvezető. 2012-től a jelenleg is folyó Mintamenza Programban Bács-Kiskun Megye szakmai megbízottja az országos tisztifőorvos megbízásából. Tanulóképzésben több mint 30 éve vesz részt, a szakma kiváló tanulója versenyek zsűritagja és elnöke. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesterbizottságának elnöke volt 2 ciklusban, jelenleg vizsgabizottsági tag. Számos elismerés és díj birtokosa (1982. Venesz József díj, 2002. Az Év Gasztronómusa – Magyar Turizmus Zrt. -, 2008. Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje, 2009. Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Nagy Ezüstkeresztje és Szakácsegyesületek Világszövetség (WACS) Kiváló Munkáért emlékplakett, 2010. Az Év Vendéglőse (MVI), 2012. Az év Vendéglátója (VOSZ Bács-Kiskun Megye), 2013. Az év rendezvényszolgáltatója (MaReSz), 2014. Elnöki Aranyérem (MKIK). Tagja az MNGSZ-nek (régiós elnök), az MVI-nek (régiós elnök), a Magyar Éttermi Szövetségnek, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrendnek (alapító tag).
